Obszcén próbálkozások

  • 2018. 06. 17.
  • Nagy Gusztáv

Több bejelentés érkezett az elmúlt napokban (amit ezúttal is köszönök), ami szerint egyes regisztrált tagok honlapon történő megjelenése nem egyeztethető össze az Eliézer Szolgálat, illetve újjászületett keresztyének értékrendjével.

A probléma kezeléseként kénytelen voltam bevezetni a regisztráció adminisztrátori elfogadáshoz kötését.

Címke: 

Filia

  • 2018. 06. 06.
  • Varjú Lajos

A szeretet másik kifejezése. Amíg az agapé nem érzelem, hanem tudatos döntés, viszonyulás, addig a filia az érzelmekkel átitatott, vonzódó, lelkesülő szeretet. Azt is mondhatom, hogy ez a kifejezés áll a legközelebb ahhoz a nagyszerű érzéshez, amit szerelemnek szoktunk nevezni. De a filia érvényes más kapcsolatainkra is, hiszen érzelemmel szeretjük a gyermekeinket, szüleinket is, csak más intenzitással, egyszerűen másképpen.

Szeretni parancsra?

  • 2018. 05. 27.
  • Varjú Lajos

Akkor lépjünk egyet előre. Ugye egyetértesz, hogy ebben a kérdésben is keressünk egy vezérfonalat? Kell legyen ebben a kérdésben is egy stabil alap, amitől viszonyulásként elindulhatunk. Javaslom tehát igénybe venni Isten szavát. De ha ezt teszem, akkor rögtön egy zavarba ejtő ige jut eszembe, íme: Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! (János 13:34). Azaz Isten parancsba adja a szeretet. Ezek szerint lehet parancsra szeretni? Ezek szerint igen.

Ági & Imi

  • 2018. 05. 17.
  • Murányiné Füred...

Minden 2017.május 1-én kezdődött egy e- maillel. Ezt követően néhány telefonos beszélgetés után az első találkozás júniusban Budapesten történt, majd felgyorsultak az események és augusztus 5.-én a MABAVIT ideje alatt megtörtént a lánykérés.

Irgalom útja

  • 2018. 05. 09.
  • Varjú Lajos

Egy dolog meghatározása történhet sokféleképpen. Például úgy is, hogy azt mondjuk el, hogy mi nem az.

Az irgalom nem arról szól, hogy a másikat mindenképpen meg akarom változtatni. Ezzel a hozzáállással épp azt üzenem, hogy nem vagy elég jó nekem. A házasság, a család egy rendszer, és egy rendszerben a változás mindig közös feladat és kihívás valamint közös döntés. Mélyre ható változást csak közösen tudunk elérni, azaz neked is változnod kell, hogy a társad változni tudjon.

Nem jogos elvárások 2

  • 2018. 04. 30.
  • Varjú Lajos

Amikor Géza a Földkörüli nyaralás aktuális állomásán csalódást okozott feleségének, Paulának, mert már megint pipogya alaknak bizonyult, Paula összezuhant, és csak ennyit tudott kipréselni magából,  „lehet, hogy mégis Huffnágel Pistihez kellett volna hozzá mennem?” És miután kimondta, minden egyes konfliktusos helyzetben ez az érzés öntötte el, és végül végérvényesen bevésődött. Huffnágel István tudta nélkül egy ideális férfi mítoszaként betolakodott a házasságba. A Mézga családban történtek elég gyakorinak nevezhetők.

Felhívás SZJA 1 % felajánlására

  • 2018. 04. 26.
  • Murányiné Füred...

Kérem, hogy ha van rá lehetőségetek, akkor az SZJA bevallásotokban az adótok 1 %-át ajánljátok fel a Szolgálatunk Alapítványának:

Magvető Alapítvány adószáma: 19045566-1-03

Lehetőség van az egyházaknak is felajánlani másik 1 %-ot a személyi jövedelem adóból. Köszönjük, ha éltek a lehetőséggel, és ezt a Baptista Egyháznak ajánljátok fel, a 0286-os technikai számra.

Köszönettel: Murányiné Füredi Adél

Nem jogos elvárások 1

  • 2018. 04. 23.
  • Varjú Lajos

Az irgalom jót akaró, jót feltételező beállítottságot jelent, és ennek nagyon sok dimenziója van. Amiről most szót ejtek, az a nem jogos elvárásaink felismerése és helyén kezelése. Ebben a megközelítésben irgalom az is, hogy nem támasztunk olyan elvárást a társunk felé, amelyet nem tud teljesíteni, de nem is kell tennie. Miről van szó?

Oldalak