A párkapcsolat érzékszervei: A fül

  • 2016. 09. 12.
  • Varjú Lajos

Dicséret és meghallgatás

Szelektív érzékszervünk a fül. Sok inger ér minket, főleg nagy társaságban, meg kell tanulnunk megkülönböztetni a számunkra lényeges és lényegtelen információkat. A házasságban is használjuk a szelektív hallást. Például a „drágám kérsz nutellás palacsintát?” kérdést a fülem azon nyomban közvetíti az agynak, a válaszreakcióm ideje nem éri el az 1 másodpercet. Ugyanakkor a „drágám ráérnél kipakolni a mosogatógépet?” kérdés bizony csak vánszorog, vánszorog, sőt bevallom, néha elakad valahol az univerzumban.

A párkapcsolat érzékszervei: A szem

  • 2016. 09. 05.
  • Varjú Lajos

Nagy titok, hogy miért pont ő.

Örök dilemma, hogy Isten kiválaszt nekünk valakit és úgy rendezi a dolgokat, hogy egymásra találjunk, vagy mi dobbanunk valakire és Isten megerősíti a döntésünket, vagy egészen másképpen történik. Ebbe a vitába nem szállok be. Én a feleségemet hitetlenül ismertem meg. Nem imádkoztam, nem kaptam jeleket, nem mentem a pásztoromhoz. De hiszem, hogy Isten formál minket már 26 éve, hogy egymáshoz illőek legyünk. Hiszem, hogy a választásnak van emberi és van isteni oldala, egyiket sem érdemes elhanyagolni.

Veszekedni bűn?

  • 2016. 08. 29.
  • Varjú Lajos

Egy kicsit summásan: vagy megértően kommunikálunk (lásd az előző heti szösszenet) vagy veszekszünk. A veszekedés attól lesz, hogy a heves érzelmeinket bevisszük a kommunikációba, nem sikerül a problémára koncentrálni, hanem előhúzunk a kalapból régi sérelmeket. Nem a megoldásra koncentrálunk, hanem a másik meggyőzésére, legyőzésére. A helyzet az, hogy a veszekedések számát nullára csökkenteni illúzió, ezt kitűzni célnak felesleges. De egyre többször felváltani megértő beszélgetésre, az lehetséges és szükséges is.

Beszélgessünk

  • 2016. 08. 22.
  • Varjú Lajos

Tegyük fel, hogy egy konfliktus megoldására van motivációd, és azt is tegyük fel, hogy felkészítetted magad egy kiadós megbeszélésre. Nos, most jön a legnehezebb: beszélgetni kellene. Nem csevegni, nem a filmről, nem a Viktorról, hanem a nehézségről. Értően, megértően, megérthetően. Lehetőség szerint nyugodtan, tárgyilagosan, nyitottan, jót feltételezve. Vannak nagy kihívások az életben, ez is az. Ez nem jön magától. Ezt tanulni szükséges, ezt gyakorolni érdemes.

Ha durran az agy

  • 2016. 08. 15.
  • Varjú Lajos

Az egymás megértésének legfontosabb eszköze a kommunikáció. Két ember, ha azonos nyelven beszél, ugyanazt értik ugyanazokon a szavakon (ezt néha nem árt leellenőrizni, például így: „Amit mondtál, azt így értettem. Kérlek, jelezz vissza, hogy jól értettem a mondatodat”), és motiváltak a másik megértésére, illetve önmaguk megértetésére, akkor sikeres beszélgetést folytathatnak le. De sok esetben még a kommunikáció elejéig sem jutunk el, mert durran az agy. Ezen azt értem, hogy előfordulhat, hogy adott konfliktushelyzetben a frusztráció által létrehozott energiát nem tudjuk visszatartani, és különböző mértékben rögtön kiadjuk magunkból, például egy rosszul megfogalmazott, esetleg agresszív, esetleg hangos beszéddel. Röviden: ráförmedünk a másikra. Ez rögtön közléssorompót enged le: erős viszontválasz, megsértődés, duzzogás, mosolyszünet, esetleg az adott ügy besöprése az amúgy is poros szőnyeg alá.

A krízis jó!

  • 2016. 07. 25.
  • Varjú Lajos

„Egy frászt! Dehogy jó! Itt a vége! Eddig elolvastam, de ezt a hülyeséget nem dugod le a torkomon.”- gondolhatod. Igazad lehet, hiszen ki örül egy betegségnek, egy összeveszésnek, egy meg nem értett állapotnak. Azt gondolom senki, de az életünk nemcsak a könnyen megszerezhető örömökről szól, hanem a fejlődésről, a kibontakozásról, az önmagunk megtalálásáról, és az így társuló harcos, mély örömökről. Ezek pedig bizony együtt járhatnak nehéz helyzetekkel, krízisekkel. Egy krízis alkalmat ad arra, hogy ha már felborult az addigi, megszokott életünk, újra gomboljuk a kabátot, egy kicsit másként, egy kicsit jobban.

Lesznek-e kríziseink?

  • 2016. 07. 18.
  • Varjú Lajos

Talán az egyik legnagyobb Youtube élményem Mark Gungor előadása a férfi és nő különbségéről. Ha jót akarsz nevetni, és emellett pedig bölcsebb is szeretnél lenni, akkor keresd meg! Az ő előadásában idézett egyik Ige máig a legfontosabb gondolat számomra a házassági nehézségekről:

„Ha nincsenek barmok, üres a jászol, de bő a termés, ha erős az ökör.”  (Péld 14,4)

Szolgálatok

  • 2016. 07. 14.
  • Szlanka Tessza

Bizonyságomhoz szükséges leírnom, hogy mit vett el tőlem Isten, hogy adhasson. Megtérésem előtt erős kötődésem volt a szakmámhoz. Dietetikusként végeztem, de Isten nem adott semmi szolgálati lehetőséget ezen a téren. Nem értettem. Megtértem és Isten fokozatosan vette el tőlem, mind a gondolataimból, mind a szívemből a munkához való túlzó kötődésemet. Éreztem és tapasztaltam, hogy fokozatosan vesz el és ad. Gondolatokat, vágyakat és lehetőségeket.

Oldalak