A szavaid ereje

Közléssorompók

  • 2018. 03. 19.
  • Varjú Lajos

E sorozat végére néhány olyan kommunikációs eszközt említek meg (tényleg csak a kedvenceimet), amiket, ha nem a helyén alkalmazunk, leginkább arra alkalmasak, hogy a beszélgetést hátráltassák, sorompót állítsanak a diskurzusnak. Hangsúlyozom minden felsorolt kommunikációs eszköz lehet jó, de csak helyénvaló módon használva.

A beszéd ideje

  • 2018. 03. 12.
  • Varjú Lajos

A múlt héten szóba hoztam azt a hallgatást, amikor az alkalmas kommunikációs idő kivárása miatt maradsz csendben. Ez arról szól, hogy nemcsak az a kérdés, hogy mit és hogyan mondasz, hanem az is, hogy mikor. Mert megvan a hallgatás ideje és megvan a beszéd ideje. Egy érzelmileg túlfűtött helyzetben meggondolandó minden beszéd.

Ha a társad hazajön a munkahelyéről, és fel van dúlva, mert megbántották, lehet, hogy arra van szüksége, hogy elmondhassa az érzéseit. Nem kér kommentárt, nem kér tanácsokat és főképpen nem kér kioktatást, csak meghallgatást. Vagy csak annyit, hogy most hagyd őt békén.

Én magamról üzenek ismét

  • 2018. 03. 05.
  • Varjú Lajos

Az én-üzenetek nemcsak azért nagyszerűek, mert elősegítik az építő kommunikációt, hanem azért is, mert segít az érzelmeid kifejezésében. Bántás esetén reagálhatsz te-üzenettel, elhallgatással és én-üzenettel. A te-üzenetek nem az érzelmeid kifejezéséről szólnak, hanem a társad „megfenyítéséről”. Az elhallgatás (nem keverendő össze azzal, amikor az alkalmas kommunikációs idő kivárása miatt maradsz csendben) során inkább lenyeled a fájdalmaidat, és csendben maradsz. Mindkét esetben a feszültség erősödik vagy kint vagy bent.

Én magamról üzenek

  • 2018. 02. 26.
  • Varjú Lajos

Még mindig a minősítésről. Van egy kommunikációs alapelv. Ha egy üzenetet úgy adunk át, hogy abban a bennünk lévő érzelmekről, félelmekről tényszerűen tudunk beszélni, az a másik felet gondolkodásra, kommunikációra ösztönzi. Ez az én-üzenet. Ha pedig azt fejezzük ki, hogy a másik mit ront el, illetve mit nem tudunk benne elfogadni az valószínűsíthetően bezárja őt, és kevés esély van arra, hogy előremozdító kommunikáció alakuljon ki. Ez a te-üzenet.

A megértés lehetőségei

  • 2018. 02. 07.
  • Varjú Lajos

A megértés a jó kommunikáció alapja. A „meg akarom érteni, amit mondasz” üzenet közvetítése elengedhetetlen ahhoz, hogy a másik fél higgyen abban, hogy érdemes beszélnie hozzánk. Ez a bizalom alapja: a másik fél jól akar érteni engem. A jó értés alapja pedig a jó hallgatás.

Hallgatni sokféleképpen lehet. Mert van gyilkos hallgatás is, amikor nem szólunk semmit, és a másik már úgy érzi, inkább mondanánk valami bántót, csak szólaljunk már meg. Van közömbös hallgatás is, amikor a nem verbális kommunikációnkról süt, hogy nem ott vagyunk, vagy az, hogy „hagyja már abba”. És van az értő hallgatás, amikor azt közvetítjük, hogy „meghallgatlak és jelezni fogom, ha valamit nem értek”.

A megértés csapdái

  • 2018. 01. 30.
  • Varjú Lajos

Találkozik két ember, magyarul beszélnek, ugyanazokat a szavakat használják, mégsem értik meg egymást. Hétköznapi történet, mindenki megtapasztalta már. Arról van szó, hogy a szavak, mondatok jelentéstartalma egészen más lehet az egyes embereknél, és ehhez még nagy kulturális különbözőség sem kell. Elég annyi, hogy egyes gondolataink kifejezésére olyan mondatokat használunk, amelyek a másik emberben más gondolatokat indítanak el, azaz másra asszociálnak.

A kommunikáció tanulható

  • 2018. 01. 22.
  • Varjú Lajos

Arról volt szó a múlt héten, hogy felelősségünk van a kimondott szavaink kapcsán. Nem elfogadható magyarázat egy rosszkor, rossz helyen kimondott bántó mondat után, hogy „én ilyen vagyok, ami a szívemen az a számon, akinek nem tetszik…”. Az életszerű, hogy „hibáztam, a beszédemre jobban oda kell figyelnem”. Nem elhallgatás, nem köntörfalazás, hanem egyenes, ugyanakkor építő beszéd, ami elvárható mindenkitől. Isten ezt kéri tőlünk: „beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett, hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni”. Azért ez nem könnyű műfaj, sokat hibázunk. De nem az a lényeg, hogy hibátlanok legyenek a szavaink, hanem az, hogy törekedjünk arra, hogy amit kimondunk, ne a betonba verje a másikat, hanem gondolkodásra indítsa. Ez tipikusan az a terület, amiről nagyon sokat lehet elméletben beszélni (elképesztő mennyiségű könyv van ebben a témában), de annál nehezebb gyakorlatban alkalmazni. Ám lehet fejlődni, és akarni is kell fejlődni, és ez a lényeg.

Felelősség saját szavainkért

  • 2018. 01. 15.
  • Varjú Lajos

Nagyon komoly szavakat ír le az Úr nekünk a Jakab levélben: „Bizony, a nyelv is olyan veszélyes, mint a tűz! Testrészeink közül a nyelvünkkel, vagyis a beszédünkkel tudjuk a legnagyobb bajt okozni, és a legsúlyosabb gonoszságokat elkövetni. Beszédünkkel tönkretehetjük egész testünket és életünket. Olyan tüzet gyújthatunk vele, amely elpusztíthat bennünket.” Ugye, emlékszel még az előző írás történetére? Nem hiszem, hogy az érintett tanár rosszabb lenne nálam vagy nálad. Lehet, hogy valami nyomasztotta, és nem figyelt magára eléggé, ezért emelte fel a hangját. Lehet, hogy egyébként jóindulatú ember, a száján „csak” kicsúszott ez a mondat: „Mit lábatlankodsz itt, te töpörtyű?!” Lehet, hogy nem is akarta fellökni, „csak” rossz mozdulatot tett.