Megértésben rejlő erő

  • 2018. 10. 03.
  • Varjú Lajos

Sok házaspárral volt dolgunk, akik segítséget kértek, és egy közös jellemzőjük biztosan volt, mégpedig az, hogy nem értették meg egymást. Talán abba most nem bonyolódnék bele, hogy miért, mert nem tudnék kikeveredni belőle. A lényeg, hogy a kapcsolatok helyreállításának egyik legfontosabb kritériuma, hogy megértik egymás motivációit, érzelmeit, gondolatait, vágyait. Hogyan lehetséges ez, ha talán évek óta elbeszélnek egymás mellett, vagy esetleg nem is beszélnek egymással másról, mint az együttélés alapvető információiról („mit vegyek a boltban?”) vagy a gyerek körüli eseményekről („hármast hozott haza matekból”).

Talán a legfontosabb az a döntés, hogy változtatni akarok, és meg akarom érteni a társamat, oda akarok figyelni arra, ami benne zajlik. Ez egy gondolati folyamat, amely során gyakran az érzelmeinkkel szembe kell mennünk, de e nélkül nem megy. E nélkül gyakorlatilag lemondunk a házasságunkról, és nem marad más, mint az egymás mellett élés, és később még az sem. Azt gondolom, hogy amikor egy házaspár csak egymás mellett él, az szellemi szempontból már válás, az pedig szembe megy Isten akaratával. A társad megértése tehát döntés kérdése, amit akkor is érdemes meghozni, ha ő még nem tart itt. Ha arra várunk, hogy majd akkor, ha ő is, az zsákutcába visz, hiszen talán ő is rád vár. Valakinek el kell kezdenie, legyél te az. Ide tartozik, hogy rögtön azt is döntsd el, hogy kitartó leszel, és nem adod fel az első kudarcnál. Meg az ötödiknél sem. A másik megértése olyan kommunikációt és viszonyulást jelent, ami nem megy egyik napról a másikra, hanem sok-sok szituációban kell gyakorolni, mire alapvető viselkedési formává alakul. Olyanná, amire már nem is kell koncentrálni, mert természetes. Addig azonban rögös az út, de a cél felé vezet, ami a motivációt adhatja.

(A cikk Gary Chapman „A házasság megújításának hét módszere”című írása alapján készült)