A beszéd ideje

  • 2018. 03. 12.
  • Varjú Lajos

A múlt héten szóba hoztam azt a hallgatást, amikor az alkalmas kommunikációs idő kivárása miatt maradsz csendben. Ez arról szól, hogy nemcsak az a kérdés, hogy mit és hogyan mondasz, hanem az is, hogy mikor. Mert megvan a hallgatás ideje és megvan a beszéd ideje. Egy érzelmileg túlfűtött helyzetben meggondolandó minden beszéd.

Ha a társad hazajön a munkahelyéről, és fel van dúlva, mert megbántották, lehet, hogy arra van szüksége, hogy elmondhassa az érzéseit. Nem kér kommentárt, nem kér tanácsokat és főképpen nem kér kioktatást, csak meghallgatást. Vagy csak annyit, hogy most hagyd őt békén.

Ha összevesztek egy dolgon, jó, ha eljön az a pont, amikor belátod, hogy most minden szó csak olaj a tűzre, és csak a feszültség fokozására alkalmas. A bölcs csend ilyenkor előkészítheti a későbbi beszélgetést, amikor már az indulat lecsillapodott, és van lehetőség a tényekről, gondolatokról, érzelmekről építő diskurzust folytatni.

Társaságban a társaddal kapcsolatos észrevételeiddel szerencsés várni addig, amikor is már kettesben, diszkréten tudod megtenni, elkerülve a megszégyenítést.

Lehet sorolni még azokat a szituációkat, amikor jobb csendben lenni kis időre. Ez nagyon nehéz lecke. Mert lehet, hogy te is hajlamos vagy arra, hogy rögtön elmond a véleményedet, kikérd magadnak a sértést, vagy csak elmeséld egy élményedet AZONNAL. Az nem baj, ha megtanulod késeltetni a beszédszükségletedet akkorra, amikor a szavaid hatékonyabban szólnak. A gyermekek aranyosak, amikor mindig mondják és mondják, bár ebben is el lehet fáradni. Személyiségünk érésével megtanuljuk, hogy késleltessük a szükségleteink kielégítését, azaz nem rögtön eszünk, amikor megéhezünk. Nos, ez a beszédnél is tanulandó: nem biztos, hogy rögtön szólni kell, ha a szükséglet jelentkezik, lehet, hogy a késleltetés, a jó időben kimondott szó többet ér.

„Mint az aranyalma ezüsttányéron, olyan a helyén mondott ige.”